Hétfőtől már túlfogyasztunk

Idén már 7 hónap és 8 nap alatt feléltük az erre az évre rendelkezésre álló természeti forrásokat – többet használtunk el, mint amennyit a Föld 12 hónap alatt képes fenntarthatóan nyújtani. Lábnyomcsökkentő kampány indul a túlfogyasztás napján, mert Föld csak egy van.

2016. augusztus 8-án átlépjük a képzeletbeli piros vonalat, hétfőtől már a jövő generációktól kölcsönvett természeti forrásokat fogyasztjuk, és jóval több szennyezőt bocsátunk ki – több szén-dioxidot, mint amennyit az óceánok és az erdők el tudnak nyelni, gyorsabb ütemben halászunk és vágunk ki erdőket, mint amilyen ütemben azok újra tudnának termelődni. Világszerte fogy a tiszta ivóvíz, a termőföld, zajlik a hatodik nagy kihalási hullám, vészesen olvad a sarki jég, a globális felmelegedés átlépett egy lélektani határt... és nő a népesség.

A Globális Ökolábnyom Hálózat – amely évről évre kiszámítja az ökológiai túlfogyasztás napját – idén cselekvésre buzdít. A hálózat #pledgefortheplanet kampánya tulajdonképpen ugyanazt javasolja, amit a Föld Napja Alapítvány, hogy minden héten tegyünk valamit ökolábnyomunk csökkentéséért – szervezzünk például vega vacsorapartit, éheztessük a kukát, használjunk kevesebb papírt, csavarjuk le a fűtést és számoljunk lábnyomunkkal.

"A tétlenség sokkal többe fog kerülni, mint a cselekvés" - az IPCC szerint.

Éljünk jól - kisebb lábon

Energiaégetés. Naponta 90 millió tonna szennyező anyagot okádunk a légkörbe a fosszilis tüzelőanyagok elégetésével – ami hőcsapdaként működve egyre gyorsítja a felmelegedést.

Hagyjuk a Földben égetés helyett. Válts megújulókra, szigetelj, hagyd pihenni a kocsit, mondj nemet a fosszilis alapú műanyagokra.

Globális felmelegedés. Idén átléptük a lélektani határt, a +1 Celsius-fokot. Ahhoz, hogy elkerüljük a még elfogadhatónak tartott 2 Celsius-fokos küszöböt, 2050-ig 40-70%-kal kell csökkenteni a légkört melegítő gázok kibocsátását, márpedig "globálisan mintegy 45%-kal nőtt azok kibocsátása 1992 és 2010 között".

Lassíts, légy lábnyomszakértő - mérd, hogy tudd, hogyan élhetsz jól kisebb lábnyomon.

Több ember, több élelem. A növekvő népességnek több élelem kell, miközben az egy főre jutó fogyasztás is nő, különösen a húsféléké – a szárnyas hús globális kereskedelme 3200%-kal, a globális tojástermelés 350%-kal nőtt az utóbbi 40 évben, míg a népesség „csak" 45%-kal.

Szervezz vegapartit, egyél kevesebb állatit, mert átlag 9 kg növényi fehérje szükséges 1 kg állati fehérje előállításához, ezért a húsfélék szénlábnyoma is nagyobb.

Tiszta víz. A terjeszkedő városok és az ipar egyre jobban versenyeznek a vízért a mezőgazdasággal, miközben 2030-ig 60%-kal kellene növelni az élelemtermelést, és ehhez a jelenleginél 45%-kal több víz kellene. Egyre nagyobb kincsnek számít a 21. század kék aranya.

Egy liter ásványvíz előállításához átlag 3 liter vizet használnak el. Igyál csapvizet, locsoláshoz, kocsimosáshoz gyűjtsd az esővizet, öblítsd a vécét használt szürke vízzel.

Termőtalaj. A termőtalajok nagyfokú eróziója, a talajok kimerülése miatt csökken a terméshozam, hiába fogy több műtrágya. Több termőtalajra, legelőre lesz szükség a növekvő népesség ellátásához, ha nem változtatunk étrendünkön, ha nem csökkentjük az ételpazarlást.

Mennyiségről válts minőségre – karcsúsít. Komposztálj és éheztesd a kukát.

Erdőirtás. Évente 15 milliárd fával csökken a világ erdőállománya. A legtöbb fát még mindig az élelemtermelés miatt vágják ki világszerte, márpedig erdők nélkül nem lesz elég élelem, mert segítik az egészséges vízkörforgást, a talajmegőrzést, megkötik a szén-dioxidot, oxigént termelnek, élőhelyet nyújtanak számos állatnak, hasznos beporzónak.

Védd a nagy lombú, egészséges fákat, ültess termést adó gyümölcsfákat, őshonos fafajokat, és segíts nekik addig is klímabarát étrenddel, amíg sok szennyezőt megkötő, nagy lombú fává nőnek.

Forrás: fna/Global Footprint Network

Kapcsolódó cikkek

Mit tehetsz Te? – heti kihívások

13 + 1 tény a világ élelmezéséről

Versenyezz a fákkal

Érdemeikért küzdenek a hüvelyesek

Fákat a Földnek – 7,8 milliárdot 2020-ig

Lábnyomok

Poszthumusz - 2015 a talaj éve

Erdők nélkül nem lesz elég élelem

Kína megfelelzi húsfogyasztását