Pénteken klímasztrájk világszerte

Szeptember 27-én már a 3. globális klímasztrájk lesz, az első március 15-én, a következő május 24-én volt, amikor is 132 ország közel 2400 településén mozdult meg 2 millió fiatal világszerte, köztük budapestiek is több ezren. Legyünk sokkal többen. Vészhelyzet van.

Alig 10 évünk maradt megmenteni a bolygót a klímakutatók szerint, és ez globális összefogás nélkül már nem sikerülhet. Együttműködve van még esélyünk, van még 10 évünk.

Ezért kezdett tavaly ősszel a 16 éves Greta Thunberg iskola helyett sztárjkolni egyedül a svéd parlament előtt, és azóta is ott tiltakozik péntekenként - mára pedig világszerte tízezrek követik a példáját, hogy minden héten utcára vonulva cselekvésre ösztökéljék országaik döntéshozóit. Párizsban, Angliában, német, belga, holland, ausztrál városokban több ezres már az utcára vonuló fiatalok (és támogató nagyszüleik) száma. Csatlakozzunk sokan, mert a forrónál is van forróbb: a következő 5 év!

Péntekek a jövőért – akár suli helyett

A pénteki magyarországi klímatüntetések egyelőre Budapestre korlátozódnak, de bárki bejelenthet saját településén klímatüntetéseket, és csatlakozhat a globális klímasztrájkhoz is szeptember 27-én. Miért tanítási időben lesz? Erre a mozgalom elindítója, Greta már megadta a választ: „Minek a suli, ha nincs jövőnk?" „Álljunk ki most a jövőnkért, hogy majd nyugodtan tanulhassunk!"

Hogyan kell tüntetést szervezni?

Egyszerű, ha követed ezt a tüntetési kisokost – amit a már 28 hete péntekenként a Parlament előtt tüntető Fridays for Future Magyarország fiatal szervezői tettek közzé. Ideje kipróbálni, milyen élmény egy ilyen megmozdulást összehozni, plakátokat, papírkitűzőket, felhívásokat alkotni.

Budapest mellett néhány vidéki város fiataljai már szervezkednek, de ez kevés lesz. Sürgősen cselekednünk kell egyéni és kormányzati szinten is. Mindenkinek. Mi ott leszünk. Te ott leszel szeptember 27-én?

Forrás/fotók: Fridays for Future (FFF)/FNA

Kapcsolódó cikkek

A forrónál is van forróbb: a következő öt év

A vesztünkbe rohanunk - 12 évünk maradt a cselekvésre

„Azt akarom, hogy pánikoljanak!" 

Minek a suli, ha nincs jövő?

Klímavédelmet követelnek – május végéig tüntetnek

12 évünk maradt - 405 hónapja töretlenül melegszünk

Túlléptük a világátlagot - túlfogyasztásban

Mit tehetsz még? – heti kihívások