Rendezvények Magyarországon

1. Hulladékból hasznosat 2010 pályázat ökoiskoláknak

A Víz világnapja (március 22.) és Föld napja (április 22.) alkalmából az ÖKOVÍZ Kft. az ÖKO-Pack Kft.-vel együttműködve óvodások és szüleik, kisiskolások, valamint felső tagozatos tanulók részére „Hulladékból hasznosat 2010” című pályázatot hirdet Albertirsa, Cegléd, Ceglédbercel, Dánszentmiklós, Farmos, Jászkarajenő, Kocsér, Kóka, Mikebuda, Nyársapát, Pánd, Sülysáp, Szentlőrinckáta, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Törtel, Újszilvás és Úri településeken.

 

Középiskolás tanulókat Cegléden várják.

 

A pályázat célja megismertetni a gyerekekkel és szüleikkel, hogy a szelektíven gyűjtött hulladék nemcsak iparilag hasznosítható, hanem újrahasználattal, saját kezűleg is számos hasznos tárgy, ajándék készíthető belőle. A hulladékok újrahasználatával, megfelelő hasznosításával környezetünk tudatos védelméhez járulunk hozzá.

 

Bővebben: http://okoviz.hu/kornyezettudatos-neveles/kreativ-palyazatok/hulladekbol-hasznosat-2010/ 

 

2. Föld Napja Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

Április 22. „Kézenfogva a Természettel” – érsekkerti rendezvény Egerben, a Föld napja alkalmából. Természet- és környezetismereti játékok, vetélkedők, ügyességi feladatok gyermekeknek. Jelentkezés: Bíró Barbara: (30) 349-5694. 

 

A Föld napján a diákcsoportok előzetes bejelentkezés esetén félárú jeggyel látogathatják meg az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület geológiai tanösvényét.

Jelentkezés: Ipolyvölgye Tájegység Iroda, tel./fax: (32) 454-113

 

Bővebben: http://bnp.nemzetipark.gov.hu/index.php?m=hir&id=559

 

3. Tata – Föld napja rendezvénysorozat

2010 ápr. 22.-24. 

A múlt és a fenntartható jövő címmel: a régió ökoturisztikai értékeinek szélesebb körű megismertetése; a régió diákjainak tudatformálása; az együttműködı zöld egyesületek népszerűsítése, tagtoborzás.

Együttműködő partnerek: ELTE, Tata városa, Természetes Életmód Alapítvány (Agostyán),

Zöld Sziget Kör, Lábatlani Természetbarátok Egyesülete, Gerecse Barlangkutató Egyesület

 

1. ELTE Geológus Kert (A múlt) 

Tata, Fekete út 2., a Kálvária-domb tövében, programok csütörtökön és pénteken.

 

  • Zöld Sziget Kör: A ZSZK bemutatkozása, tagtoborzó; A HÍD Projekt és a KARSZT Projekt bemutatása; Környékbeli túra és programajánló (túrák, vízi túrák); A katonai sátor sötétjét kihasználva vetítéses előadások, fotókiállítás.
  • Lábatlani Természetbarátok Egyesülete: madártani ismertetı, odúfajták bemutatása, készítése.

Betekintést nyerhetünk a nem látogatható területekre is: A Fülöp József kutatóházban tájékoztatást kaphatnak a terület kutatástörténetéről. Megalodus-barlang túra 5 fős csoportok számára, falmászás, íjászat, Baranta bemutató (tradicionális magyar harcművészet). Felsősöknek természettudományos vetélkedő, alsósoknak „kincskeresés”. Sportvetélkedők: zsákba futás, célba dobás, kötélmászás. „A hülyeség kora” c. dokumentumfilm vetítése délután a Művelődési Házban (vagy a moziban). Szombaton természetfotó-vetítéssel egybekötött gitárkoncert. Kezdés sötétedés után

 

2. Agostyáni Ökofalu (A fenntartható jövő)

A Természetes Életmód Alapítvány kész programok egész sorával várja vendégeit. Az ökofalu bejáratánál középkori fogadó várja a látogatókat. Egy kellemes séta során megismerkedhetünk az egykori falusi gazdálkodással és épületekkel. Kézműves foglalkozások, háziállat-simogató.

Bővebb ismertető a www.tea.uw.hu honlapon.

Bővebben: http://www.tata.hu/system/files/fold_napja_2010.pdf

 

4. Avasi Gimnázium Miskolc

Pályázat diákoknak a Föld napja (2010. április 22.) méltó megünneplésére. Szinte mindenki találhat érdeklődési területének megfelelő témacímet a következők közül:

 

1. A természet színei témában

A színes bolygó (a víz, az égbolt, a természeti jelenségek színei); Az ásványok színei; A növények színei; A rejtőzködés színei; A színek szerepe az állatok kommunikációjában; Az emberi bőr pigmentjei, a lebarnulás veszélyei és előnyei; A sokszínűség csökkenése, avagy a biodiverzitást csökkentő emberi tényezők; A tápanyagok színei és egészségünk

 

2. Wem gehört unsere Erde? (Kié a Földünk? – németül)

 

3. Global problems and possible sollutions (Globális problémák és lehetséges megoldások – angolul)

 

4. A kert. Irodalmi pályázat. (A részletes kiírást l. külön.) A dolgozatok terjedelme: 3-5 oldal + mellékletek. Beadási határidő: 2010. április 1.

Nem fogadunk el olyan pályaművet, mely csupán egy-egy internetes oldal letöltéséből és kinyomtatásából áll. A dolgozatokat lássátok el irodalomjegyzékkel! (Ez lehet könyv, folyóirat, internetes oldal stb.) A legjobban sikerült dolgozatok készítői prezentációikat a Föld napja programsorozat zárásaként közönség előtt is bemutathatják.

 

Bővebben: http://www.avasi.hu/index.php

 

5. Pannonhalma – Ökohét a Föld napja alkalmából

2010. április 19-25. 

Helyszín: Radnóti Miklós Általános Iskola és AMI/Kazinczy Ferenc Művelődési Ház

PANNTÚRA Egyesület

Bővebben: http://pannonhalma.hu/hirek/67/pannonhalma+2010-ben+tervezett+nagyrendezvenyei.html 

 

6. Hajdúhadház 

2010. április 22. Föld napja – környezetünk védelmében

Nevelési, oktatási, közművelődési intézmények, civil szervezetek szervezésében, a Földi János Könyvtárban, Emlékházban és a Hajdúhadházi Galériában.

Koordinátor: Hajdúhadház Városi Önkormányzat

Bővebben: http://www.hajduhadhaz.hu/hadhaz_navigator.php?name=ShowHadhaz&show_cat=city&show_id=7

 

7. Pécs – szabadtéri zöld rendezvény

2010. április 24. Föld napja – Szemléletformálás a mindennapokban  

A már hagyományosnak mondható szabadtéri rendezvényen több szervezet képviselői várják a résztvevőket.

 

8. Madéfalva – Föld napi falutakarítás

Madéfalva Helyi Tanácsa szervezésében 2010. április 22. 

Bővebben: http://madefalva.ro/content/view/1301/lang,hu/

 

9. Veresegyház 

2010. április 18. Föld napja programok 

Immár negyedik alkalommal veszünk részt Veresegyházon a Föld napja rendezvényen. Találkozó reggel 8 órakor az ivacsi játszótéren. Szemétgyűjtéshez zsákot, madzagot biztosítunk, célszerszámot, kesztyűt mindenki hozzon magával. Az elmúlt években egyesületünk által ültettet, ártéri kőrisfák gondozása, rendbetétele után reményeink szerint ismételten néhány új facsemetét is elültethetünk. Mindenki szeretettel várunk

 

Bővebben: http://www.evogy.hu/programok/fold-napja-2010-aprilis-18 

 

10. Tihany – túra a Föld napján

2010. április 22. Tihany, Tihanyi-félsziget, Belső-tópart 

A Föld napja alkalmából a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őreinek vezetésével az érdeklődők felkeresik a Tihanyi-félszigetre kihelyezett madárodúkat, kitisztítják őket és újakat helyeznek ki. A programra előzetes jelentkezés szükséges 2010. április 19-ig

 

Bővebben: http://www.utazzitthon.hu/tura-fold-napja-alkalmabol.html

 

11. Százhalombatta, Szivárvány Óvoda

2010. április 22. 15 óra

Föld napja a Szivárvány Óvodában, Liszt Ferenc sétány 12.

Föld napja alkalmából udvarunk szépítésén munkálkodunk közösen szülőkkel, gyermekekkel. Minden csoport virágokat ültet, közben beszélgetünk a föld megóvásáról, természetvédelemről.

 

Bővebben: http://www.battanet.hu/battanet4/bel_naptar.php 

 

12. Kiskunsági Nemzeti Park, Kecskemét

A Kiskunsági Nemzeti Park Természet Házának programja 2010 áprilisában

6000 Kecskemét, Liszt F. u. 19. Telefon: 76/501-594, e-mail: oktatasio@knp.hu 

2010. április 22. Föld napja (városi rendezvények Kecskeméten, Szegeden)

2010. április 24. Tanösvényépítés a Fülöpházi homokbuckáknál a Föld napja alkalmából.

A Fülöpházi homokbuckákon egy régi tanösvény helyett építünk újat, amihez önkénteseket hívunk. Találkozó: 10 óra, Somodi tanya (Fülöpháza közelében). További információ és előzetes jelentkezés: Tóth Endre, tel: 76/501-594, e-mail: zoldpont@knp.hu 

 

Bővebben: http://www.puszta.com/hun/start/cikk/a_termeszet_haza_programjai_2010

 

13. Berettyóújfalu – rajzpályázat a Föld napján

XII. Országos Rajzpályázatot hirdet a Föld napja alkalmából óvodások részére a berettyóújfalui Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde nevelőtestülete, a berettyóújfalui Tűzoltóság támogatásával, Szikra pattan, tűzláng lobban címmel.

Pályázni lehet: A/4 vagy A/3 méretű lapon, tetszőleges technikával, kivéve: textil és terméskép.

Beküldési határidő: 2010. április 02.

A beérkezett alkotásokat, művészekből, vizuális szakértőkből álló zsűri bírálja el, a díjazottakat és a kiállítottakat levélben értesítjük. Eredményhirdetés: 2010. április 22. 11.00 óra

Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde, 4100 Berettyóújfalu Radnóti u. 2. E-mail: ovoda3sz@t-online.hu

Bővebben: http://www.paks.hu/varos/programajanlo.php?mid=14b6d5cd3195f7 

 

14. Debrecen – ökológiai vetélkedő a Föld napján

2010. április 22. 

A Gönczy Pál Általános Iskola fennállásának 150. évfordulója alkalmából Regionális Ökológiai Oktatóközpontjában Élő Bolygó címmel ökológiai vetélkedőt hirdet a Rózsavölgyi Gyermekkert – Regionális Ökológiai Oktatóközpontban. 

A verseny célja: Felhívni a gyermekek figyelmét a körülöttünk – velünk együtt élő – lüktető világra, természeti értékeinkre; arra, hogy minden mindennel összefügg. Ismerjék bolygónk múltját, jelenét és felelősnek érezzék magukat a jövőjéért is. Ez a környezettudatos gondolkodás alapja. Szeretnénk, hogy diákjaink ne menjenek el a természet apró szépségei mellett, hanem éljenek tudatosan, figyelmesen. Figyeljék meg, ismerjék a bennünket környező világot és becsüljék meg azt.

Bővebben: http://www.debrecen-jozsa.com/digitalcity/news/newsheading.jsp?dom=AAAATSKA&hir=BAAFIIJP&fmn=AAAATSCN&prt=AAAATSBX&men=AAAATSBZ 

 

15. Békéscsaba – városi környezetvédelmi fórum

2010. április 22.

A Lencsési Közösségi Házzal közösen megemlékezés a Föld napjáról, a környezetvédelem aktuális kérdéseiről. Tájékoztató a város új környezetvédelmi programjáról, környezetvédelmi fejlesztéseiről. Lakossági fórum. Természet- és városvédő tábor szervezése a Lencsési Közösségi Házzal közösen általános iskolások részére 2010. nyarára.

 

Bővebben: http://www.bekescsabaivarosvedok.hu/2010/03/07/kivonat-az-egyesulet-2010-evre-elfogadott-munkaprogramjabol/ 

 

16. Váckisújfalu Föld napja

2010. április 17.

Tavasz újfalun, Településtisztasági nap. Családi program.

 

Bővebben: http://www.gkrte.hu/public/szprogram_show.php?id=5663&ht=&kat=1&musts=1


2009


Halásztelek – Föld napja 2009

A szokásos Föld napi városszépítő munkákat 2009. április 18-án szervezi a Hate Kft.

A résztvevőket szeretettel várják április 18-án reggel fél 8-kor a Hate Kft. udvarán (a Közösségi Ház mögött). Kb. déli 12 óráig tartanak a munkálatok, majd a résztvevőket szívesen látjuk a Sportcentrumban bográcsgulyásra, és az azt követő programjainkra. Bővebben: http://www.hate.hu/index.php?option=com_content&task=blogcategory&id=1&Itemid=39

 

Pécs – Föld Napja a Tettyén

2009. április 25. szombat, 10.00 – 15.00 között a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében.

„Zöld szemlélet a mindennapokban” játékos környezetismereti feladatok, állatsimogató, ökopénztárca készítés, játékkészítés hulladékból, növénybölcsőde, biotermékek kóstolója és vására, „bacifogó” játék, Tettye-forrásház megtekintése, útravaló bölcseletek, ígéretfal, gólyafészek készítés, játékos hulladékválogatás és kukásautó „próba”, kézműveskedés kicsiknek és nagyoknak, természetes anyagok használata a háztartásban, szelektív hulladékgyűjtés, hulladékhasznosítás, energiatakarékosság, természeti értékek megóvása

Barlangi kötéltechnikai bemutató 10.30, 12.00, 13.30 órakor

A Pintér-kert Arborétum 10-14 óra között minden egész órában induló vezetéssel ingyenesen látogatható.

Helyszín: Pécs, Tettye tér, Tettye park, Tettye parkoló és a Pintér-kert Arborétum

A Föld napja üzenetének jegyében kérik az érdeklődőket, hogy a tömegközlekedést vegyék igénybe! (33-as autóbusz járatok a Főpályaudvar – Tettye tér között)

Érdeklődni lehet:72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/405-4571

e-mail: komlos@ddnp.kvvm.hu, wodtke@ddnp.kvvm.hu

GPS koordináták: 46.087 / 18.236
Föld Napja a Tettyén, Pécs térképe
Turistatérkép: turistautak.hu

Bővebben: http://www.ddnp.hu/

http://www.vendegvaro.hu/Fold-Napja-a-Tettyen-Pecs

 

Csopak – Faültetés és falutakarítás a Föld napján

2009. április 25., szombat, 9 – 19 óra között

Föld Napja Faültetés a Csonkatoronynál és falutakarítás, 9 órától. A falutakarításban részt vesznek a diákok is. Utána közös ebéd. Bővebben:

http://www.csopak.hu/index.php/component/events/?task=view_detail&agid=20&year=2009&month=4&day=25

 

Környe – Föld napja

2009. április 18., 10:00 – 20:00

Szeretettel várják a szervezők a Föld napja alkalmából rendezendő ünnepi műsorra a falu lakóit és az érdeklődőket.

Helyszín: Faluház, 2851 Környe, Alkotmány utca 1., Komárom-Esztergom

Bővebben: Környe Község Önkormányzata, e-mail: info@kornye.hu

Eisenbart Győzőné, tel.: 34/473-091

http://www.umvp.eu/?q=event/a-fold-napja-kornye

 

Országos felhívás – Magyar Közút Kht.

Tegyünk együtt útjaink tisztaságáért – önkéteseket vár a Föld napján a Közútkezelő

A Magyar Közút Kht. immár ötödik alkalommal rendezi meg országos szemétgyűjtési akcióját a közutak mentén. Az idei első eseményüket idén is a Föld napjára időzítették. Az akcióhoz kapcsolódva a társaság fotó-, rajz- és szlogenpályázatot is hirdet.

Az MK Kht. az általa üzemeltetett 30 ezer kilométeres közúthálózatának és környezetének megtisztítására egész évben végzett út menti szemétszállítási munkáját az utóbbi időben szélmalomharc jellemzi – az illegális szemétlerakók nap mint nap szaporodnak. Ebben a küzdelemben szeretnének szemléletváltozást elérni. Az akciók sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt négy alkalommal összesen 125 ezer önkéntes csaknem 23 ezer köbméternyi szemetet gyűjtött össze országszerte, mellyel akár 8 olimpiai úszómedencét is meg lehetne tölteni.

A szemétgyűjtési akció célja, hogy a fiatalabb generációnak is lételemévé váljék a környezet megóvása. Az akció megszervezésével a társaság hozzá akar járulni ahhoz, hogy az a több ezer ember, akik részt vesznek a szemétgyűjtésben, magukénak vallják a Föld napi gondolatot: Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? A Magyar Közút Kht. éppen ezért várja az egyénileg és csoportosan jelentkezőket, számít az önkormányzatok, civil szervezetek, iskolák és baráti társaságok csatlakozására is.

Csatlakozzon Ön is a szemétgyűjtő akcióhoz!

A társaság minden csatlakozó számára térítés nélkül kesztyűt és láthatósági mellényt biztosít, és gondoskodik az összegyűjtött hulladék maradéktalan elszállításáról is. Az utak menti szemétszedéshez a cég szakmai felügyeletet biztosít, szükség esetén ideiglenes forgalomkorlátozást vezet be. A jelentkezéseket 2009. április 1-ig várják megyei igazgatóságaikon.

 

A társaság idén gyermekrajzpályázatot is hirdet az akcióhoz kapcsolódóan. A pályázatot három kategóriába hirdetik meg (0-5 éves, 6-10 éves, 11-16 éves korosztály). A pályázatokat április 29-ig várják a társaság központi címére (Magyar Közút Kht. Kommunikációs igazgatóság 1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13). Kérik, hogy a weboldalunkról is letölthető adatlapot töltsék ki és csatolják a pályázathoz. Szavazni a beérkezett rajzokra weboldalunkon lehet április 30-tól május 8-ig. A három korcsoport első helyezettje értékes könyvutalványt kap.

A fotópályázat keretében várják az akció ideje alatt készült „ilyen volt, ilyen lett” képeket. A fotókat április 29-ig lehet beküldeni elektronikus formában a kommunikacio@kozut.hu e-mail címre. A fotókat a következő kategóriák szerint díjazzák: legnagyobb megszüntetett szeméthegy, legvisszataszítóbb szeméthegy, legszebb vidéket bepiszkító szeméthegy és legérdekesebb talált tárgy. A beérkezett fotókra szintén április 30-tól május 8-ig, weboldalunkon lehet szavazni. Kérjük, a weboldalunkról is letölthető adatlapot töltsék ki és csatolják a pályázathoz. A kategória győztesek értékes könyvutalványt nyernek.

 

Keresnek továbbá egy frappáns szlogent, egy jelmondatot, amely leginkább kifejezi az akció lényegét és alkalmas arra, hogy országos szemétgyűjtési akciónk védjegye legyen. A javaslatokat április 10-ig küldjék el a kommunikacio@kozut.hu e-mail címre. A győztes szlogent április 14-én, weboldalukon teszik közzé. A legjobb szlogen beküldője értékes ajándékot kap.

A rajz- és fotópályázat eredményhirdetését május 10-én tartják. A pályázatok nyerteseit levélben és telefonon is értesítik.

Bővebben: www.kozut.hu

 

Bükk, Felsőtárkány – Föld napja terepi csapatverseny

2009. április 23., csütörtök, 10 óra

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Föld napja alkalmából terepi csapatversenyt hirdet Heves megye általános iskolái 7.-8. évfolyamos diákjai részére.

Helyszín: Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont 3324 Felsőtárkány, Ifjúság út 34/1.

A versenyre iskolánként egy 4 fős csapat jelentkezését várjuk.

A verseny ismeretanyaga: a 7.-8. osztályos természetismeret (földrajz, biológia) tananyaga Jelentkezés: 2009. április 17-ig Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Közönségszolgálati Osztályán, Czitor Gabriella, tel.: (36) 411-581/131 mellék, 30/239-7347 e-mail: czitor@bnp.kvvm.hu

Bővebben: http://www.bnpi.hu/?m=hir&id=465

 

Felsőtárkány – Föld napja jubileumi vetélkedő

2009. április 30. 12:00 és 14:00 óra között a felsőtárkányi ÁMK Művelődési Házban. Bővebben:

http://www.umvp.eu/?q=event/a-fold-napja-jubileumi-vetelkedo-felsotarkanyban

 

Szombathely – Klímavédelmet az élő bolygóért

2009. április 22., szerda 17.00-19.00

AGORA – Savaria Filmszínház, Föld napja: a Kerekerdő Alapítvány által meghirdetett megyei képzőművészeti, fotó- és filmpályázat díjnyertes rövidfilmjeinek bemutatása.

http://www.kimozdulo.hu/content/szombathelyi-agora-2009-aprilisi-programja

 

Berettyóújfalu – Országos óvodai rajzpályázat a Föld napjára

XI. Országos rajzpályázatot hirdet óvodások részére a berettyóújfalui Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde Székhely Óvodájának nevelőtestülete.

Téma: Mesélő vízpart. Földünk kincse a víz. Vigyázzunk rá! Vizeink védelme, védelmének jelentősége; a víz az ember szolgálatában; tavak, folyók növényvilága, állatvilága, és örömei.

Pályázni lehet: A/4 vagy A/3 méretű lapon, tetszőleges technikával, kivéve: textil és terméskép. Beküldési határidő: 2009. április 03.

Cím: Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde Székhely Óvoda, 4100 Berettyóújfalu, Radnóti u. 2

E-mail: ovoda3sz@t-online.hu, tel.: 54/500-332.További információ: Konczné Rocska Edit, Gombos Zoltánné

Eredményhirdetés: 2009. április 22. 11 óra. Bővebben:

http://www.nyirport.hu/2009/03/07/rajzpalyazat-fold-napjara

 

Végegyháza – Föld napja kalandtúra

2009. április 25. 10 óra

A Szülői Munkaközösség, a Végegyházi Polgárőr Egyesület és a Barangoló Közhasznú Egyesület a Föld napja alkalmából kalandtúrát szervez általános iskolások részére.

A verseny célja: A természetvédelem és a környezet tiszteletének és megóvásának népszerűsítése, a szabadidő hasznos eltöltése. A versenyen általános iskolások 5 fős csapattal szerepelhetnek, akik vállalják a nevezés feltételeit, és a versenyre beneveznek.

A versenyre összesen 10 csapat nevezését tudjuk elfogadni, ezért túljelentkezés esetén a nevezési sorrend a döntő. A versenyen való részvétel alapfeltétele, hogy a nevező csapat elkészítse a saját „kalandlapját”. A kalandlapnak, amely tetszőleges technikával készülhet, (rajz, festés stb.) tartalmazni kell a csapat nevét, tagjai névsorát, valamint 1-10-ig az állomásokat, ahová az elért pontokat a versenybírók bejegyezhetik. Az elkészített lapnak a Föld napja gondolatot kell tükröznie. A versenyen az alsó tagozatos csapatoknak az öt fő mellett 1 fő kísérőről is kell gondoskodni.

A 10 állomáson ügyességi és elméleti feladatok lesznek, állomásonként 15 pontot szerezhetnek a csapatok, és az elért pontok összesítése alapján hirdetik ki a szervezők a verseny végső sorrendjét. A verseny elméleti feladatainak anyaga elérhető a Végegyházi Barangoló (http://vegegyhazibarangolo.hu) internetes oldalon.

A verseny díjazása: a verseny I-III. helyezettje tárgyjutalom és oklevél, valamint minden résztvevő csapat emléklapdíjazásban részesül. A rendezők minden résztvevőt a célba érkezés helyén megvendégelnek egy ebéddel, ezért mindenki hozzon magával kanalat, tányért és poharat. A verseny során kérünk minden résztvevőt, fokozottan ügyeljen a közlekedési szabályok betartására, és a balesetveszélyes helyzetek elkerülésére. Bővebben:

http://vegegyhazibarangolo.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=672&Itemid=79

 

Hajdúhadháza – Föld napja környezetünk védelmében

2009. április 22.

A hajdúhadházi városi önkormányzat szervezésében, a nevelési-oktatási, közművelődési intézmények, civil szervezetek közreműködésével.

Helyszín: Földi János Könyvtár, Emlékház, Hajdúhadházi Galéria; Kapcsolattartó: Suhaj Enikő

Bővebben:

http://www.hajduhadhaz.hu/hadhaz_navigator.php?name=ShowHadhaz&show_cat=city&show_id=7

 

Hajdúnánás – Föld napi takarítás

2009. április 22., reggel 7 óra.

Hajdúnánás Város Önkormányzata csatlakozott a Föld napja alkalmából meghirdetett szemétszedési akcióhoz, melynek során a város kivezető útjai mellett és a külterületen összegyűjtjük az ott eldobált, és illegálisan elhelyezett kommunális hulladékot.

Kérem azokat a jó érzésű embereket, akik úgy gondolják, hogy szívesen csatlakoznának az akcióhoz április 22-én 7 órakor a Polgármesteri Hivatal udvarán jelentkezzenek, ahol kijelölik, hogy ki mely területre kerül. Számukra zsákokat tudunk biztosítani. Hozzanak magukkal védőkesztyűt és láthatósági mellényt, mivel azt sajnos nem tudunk biztosítani mindenki számára. A zsákokba összegyűjtött hulladékot a Magyar Közút Kht. gépkocsijai még aznap elszállítják. Bővebben:

http://www.hajdunanas.hu/index.php?option=com_fireboard&func=view&id=386&catid=4&Itemid=72&limitstart=0

 

Salgótarján – túra a Föld napja alkalmából

2009. április 22., szerda 7:00 - 14:00

Útvonal: Karancsberény - Anyiszvölgy - Sás-rét - Eresztvény - Pálháza-völgy – Kőbánya

Bővebben: http://www.salgotarjan-turizmus.hu/event/100

 

Szarvas – Kétéltű karaván a Föld napján

2009. április 22. Kétéltű fajok és kétéltű mentési akció a Körös-Maros Nemzeti Parkban Szarvason. Bővebben: http://turizmus.bekesmegye.hu/hirek.fcgi?type=1

 

Őrtilos-Szentmihályhegy – túra a Föld napja alkalmából

2009. április 25.

Találkozó: 10 órakor Őrtilos-Szentmihályhegy vasútállomáson. Információ, jelentkezés: Farkas Péter zalanatura@gmail.com +3630/2237-879 Részvétel ingyenes!

http://zalanatura.5mp.eu/web.php?a=zalanatura&o=LjnzryakkG

 

Szada – Tavaszi takarítás a Föld napján

Április 25., szombat, délelőtt 10-12 között

Minden „kerthasználót" szeretettel hívunk, várunk tavaszi takarításra a Székely-kertben és környékén. Kerti szerszámokat mindenki hozzon magával, az ebédről mi gondoskodunk. Bővebben: www.szada.hu/index.php?option=com_events&task=view_detail&agid=29&year=2009&month=4&day=25&Itemid=1

 

Vámospércs – Föld napja az óvodában

Az óvodában minden évben megemlékeznek a Föld Napjáról, amelynek dátuma: április 22. Virágokat, kis fákat, cserjéket ültetnek a gyerekek, természetesen az óvó nénik segítségével és irányításával. A környezettudatos nevelést már az óvodában el kell kezdeni, hisz akkor várható, hogy az évek múlásával környezetére igényes, a természetet szerető és védő felnőtt válik a ma még néhány éves gyermekből.

http://www.vamospercs.hu

 

Eger – Kerékpártúra a Föld napja alkalmából

2009. április 19-én 10 és 15 óra között

Két keréken kerek a világ! A kerékpározás szerelmeseinek, egyéneknek, családoknak az Egri Kulturális és Művészeti Központ szervezésében.

Útvonal: Eger – Imókő-forrás – Eger
Indulás: a Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház elől

Bővebben: http://ekmk.eu/node/854
Rossz idő esetén a program elmarad! A részvétel ingyenes!

 

Kecskemét – Környezetvédelmi Játszóház a Föld napján

2009. április 21-én 14:00 és 17:20 között

A Környezetvédelmi Játszóházba sok izgalmas játékkal, kézműves foglalkozásokkal, fejtörőkkel, tesztekkel, kvíz játékokkal várjuk a kecskeméti óvodásokat, általános iskolásokat az intézmény előtti téren, rossz idő esetén az előcsarnokban. Természetes anyagokból készíthetnek játékokat, ismerkedhetnek ásványokkal, gombákkal, növényekkel és még sok érdekes meglepetésben lesz részük.
Várjuk óvodás és általános iskolás csoportok előzetes bejelentkezését. Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ, 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.; tel.: 76/503-880, e-mail: efmk@efmk.hu Bővebben: http://www.efmk.hu/node/2420

 

Balatonalmádi – nyílt gyalogtúra a földtani tanösvényen a Föld napján

2009. április 22., szerda, 10 óra, Balatonalmádi, városi megemlékezés a Föld napjáról.

A túra útvonala: Balatonalmádi, Káptalanfüred, Köcsi-tó földtani tanösvény bemutatása szakvezetéssel. Találkozás: 10,00 órakor

Rendező: Bauxitkutató Természetjáró SE

Információ: Knauerné Gelai Mária, 8220 Balatonalmádi, Móra Ferenc u. 5.

Tel.: 06-88/438-631 és 06-30/405-2178, e-mail: bxtse@chello.hu

Bővebben: www.edttsz.hu, http://www.termeszetjaro.hu/hu/esemeny_reszlet/1332

 

Győr – Föld napi ökopiknik

2009. április 26., vasárnap

Győrben, a Mediawave Fesztivál keretében több civil szervezet és csapat együttműködésében öko-programcsomagot szervezünk. A sok kicsi sokra megy és a közösen egyszerűbb jelmondatok jegyében szerveződő program mindenki számára nyitva áll, aki szívesen csatlakozna a szervezéshez. Célunk, hogy ezen a vasárnapi napon minél nagyobb számban kilátogassanak a városlakók az Aranypart nyújtotta zöld területekre. Sok apró, kreatív programot szeretnénk erre a napra szervezni, a biciklizéstől, a városismereti vetélkedőn és a gyerekprogramokon keresztül az éghajlatvédelmi akciók népszerűsítéséig. Este remek Mediawave koncertek a Rába parton

Programötletek: Bringapolisz kerékpáros vonulás, családoknak kerékpáros városismereti játék, Alleycat, GYH gyerekprogramok, Reflex - Klímavédelmi program, Alternatíva irodalmi beszélgetés, Környezetvédelmi témájú filmek vetítése, Újrahasznosított ruhakészítés

Ezenkívül terv: rajzkiállítás, kavicsfestés, gyerekjátékok, aszfaltrajzverseny, ügyességi játékok. Azok a programok lesznek, amiket mi magunk megcsinálunk.

Minden ötletet és programjavaslatot ide várunk: http://www.keret.hu/portal/hu/cimkek/fold-napja

 

Sződliget – Föld napja az általános iskolában

2009. április 22-én, szerdán Föld napja akadályverseny (3 rövidített óra után)

2009. április 23-24. Papírgyűjtés

Bővebben: http://www.szodliget.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=961&Itemid=216

 

Letenye – városi takarítási akció a Föld napján

2009. április 22. 10-13 óra között az Andrássy Gyula Álatános Iskola szervezésében, valamint szintén 22-én a Föld napja alkalmából kirándulás a szabadba a Gondozási Központ szervezésében. Bővebben: http://www.letenye.hu/TURIZMUS/Programajanlo/programajanlo.html

 

Gyál – Föld napja

2009. április 23. A gyáli családsegítő és gyermekjóléti szolgálat a Föld napja alkalmából április 23-án rendezvényt szervez hátrányos helyzetű gyermekek részére (vetélkedők, vízvizsgálat, rajzverseny stb.) Reméljük, hogy rendezvényünket rendszeressé tudjuk tenni és a gyerekek közelebb kerülnek a természethez, környezetvédelemhez.

 

Gyomaendrőd – Föld napi szemétgyűjtési akció

2009. április 22-én, a Föld napján, mint minden évben, idén is szemétgyűjtési akciót hirdet Gyomaendrőd városa. Várjuk a közintézmények, iskolák, óvodák, civil szervezetek jelentkezését, mindazokét, akik tenni akarnak a város tisztaságáért, és felelősséget éreznek környezetünk tisztasága iránt. Célunk elsősorban a belterületi parkok, utcák, a városba vezető közutak menti területek, valamint a hullámtérben húzódó túraútvonal megtisztítása. A településtisztasági akció során bekapcsolódunk a Magyar Közút Kht. által szervezendő országos szemétgyűjtési akcióba is. A védőfelszerelést az önkormányzat fogja biztosítani, valamint a szedés előtt egy munkavédelmi oktatáson is részt kell venni, az elmúlt évekhez hasonlóan. Jelentkezni a Polgármesteri Hivatalban személyesen, vagy telefonon, a 386-122-es számon, valamint a doboanita@pmhiv.gyomaendrod.hu e-mail címen lehet.

Jelentkezési határidő: 2009. április 15. Tegyünk együtt az egészséges tiszta környezetért!

Bővebben:

http://www.gyomaendrod.hu/varoshaza/onkormanyzati_hirek/?newswf2_id=42119&newswf2_action=&PHPSESSID=d5v%C3%A9gzi

 

Kiskunlacháza – Föld napja a Művelődi Központban

2009. április 22., szerda: fotókiállítás ás filmvetítés

Petőfi Művelődéi Központ és Könyvtár, Kiskunlacháza

Bővebben: http://www.muvhazkkl.hu/

 

 

Gyermekrajz pályázat a Föld napja alkalmából

A Szivárvány Gyermekház és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a hagyományoknak megfelelően ebben az évben is gyermekrajz kiállítást szervez a Föld napja (április 22.) alkalmából óvodásoknak és általános iskolásoknak „Védett erdei állatok” címmel.

A pályamunkákat a védett növény-, illetve állatfajok motívumainak felhasználásával kell elkészíteni. A téma aktualitását e fajok veszélyeztetettsége és az egyes fajok iránt tanúsított gyűjtési szenvedély vagy indokolatlan ellenszenv adja.

A beadás határideje: 2009. április 8.

Szivárvány Gyermekház, 7633 Pécs, Dr. Veress E. u. 6.

Bővebben: http://varoslako.pecs.hu/cikk/0906/939568/20090205_pecs_gyermekrajz_1.htm

 

Föld napi programok a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága szervezésében

Április 22-én a Föld napja keretében diákcsoportok a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság földtani bemutatóhelyeit előzetes bejelentkezés esetén félárú jeggyel látogathatják. Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területére ellátogatni vágyók az Ipolyvölgye Tájegység Irodán Szarvas Imrénél (32/454-113), a lillafüredi Szent István- és Anna-barlanghoz látogatók a Szent István-barlang Fogadóépületnél Maros Istvánnál (46/334-130) jelentkezhetnek.

Ugyancsak április 22-én „Kézenfogva a Természettel” címmel tartanak rendezvényt Egerben az Érsekkertben. Természet- és környezetismereti játékok, vetélkedők, ügyességi feladatok várják a gyermekeket a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, az MME Bükki helyi csoportja, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, és civil szervezetek közös szervezésében.

A délután folyamán Critical Mass kerékpáros felvonulás indul biztonságos felvezetéssel a város útjain, utcáin keresztül az Érsekkertbe a Part Egyesület szervezésében.

További információ és jelentkezés: Bíró Barbara, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Közönségszolgálati Osztálya, 36/411-581/209, 30/349-5694, bnptitkarsag@bnp.kvvm.hu

Április 25-én 10 órától a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Föld napja alkalmából terepi csapatversenyt hirdet Heves megye általános iskoláinak 5. évfolyamos diákjai részére a Nyugati Kapu Oktató-és Látogatóközpontban (Felsőtárkány, Ifjúság u.34/1.). A versenyre iskolánként egy 4 fős csapat jelentkezését várják. A verseny ismeretanyaga: a 4.-5. osztályos természetismeret  tananyag, a Bükki Nemzeti Park.

Jelentkezés április 4-ig: BNPI Közönségszolgálati Osztálya, Czitor Gabriella 36/411-581/131-es mellék, vagy 30/ 239-7347, czitor@bnp.kvvm.hu

 

Nők a Balatonért Egyesület Csopaki csoportja

2009. április 22. Parkrendezés a Föld napján.

 

Föld napi környezeti vetélkedő

Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Krúdy Gyula Szakközépiskolája és Szakiskolája kétfordulós internetes Föld napi környezeti vetélkedővel vesz részt a 2009. évi Föld napján: „Április 22-e a Föld napja. Mi azt szeretnénk, ha nem csak az év egy kiemelt napján gondolnál a FÖLD-re. „Senki sem követhet el nagyobb hibát, mintha valaki azért nem tesz semmit, mert úgy érzi, hogy csak keveset tehetne.” Te tedd meg a Tőled telhetőt! Ne dobd el a szemetet, tartsd rendben közvetlen környezetedet…, ismerd meg minél jobban és szeresd a Természetet!”

Bővebben: http://www.krudy-siofok.hu/foldnapja.html)

 

Papírgyűjtés, falutakarítás

Tarjáni Általános Művelődési Központ Általános Iskolája – Grundschule

Papírgyűjtés: 2009. április 21. (kedd) 12-17 óráig

Föld napja, falutakarítás: 2009. április 22. (szerda)

Bővebben: http://www.tarjaniskola.hu/fal.htm

 

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága Természet Háza Kecskemét programjai

2009. április 14. 17 óra Természetismereti Filmklub- Válogatás a „Csizmazia György Országos Természetfilm-fesztivál” filmjeiből

2009. április 22. Föld Napja (városi rendezvények Kecskeméten, Szegeden)

2009. április 25. Pedagógus terepi továbbképzés

Erdei iskola a gyakorlatban (hogyan szervezzünk, állítsunk össze programokat)

Terepi megfigyelések, játékok az erdei iskolában (módszertani továbbképzés)

Természetismereti foglalkozások:

  • Hazánk tájai 2. „Bejártam Tolnát-Baranyát” (iskolásoknak)
  • Élet a sziken (iskolásoknak és óvodásoknak)
  • A homokbuckák rejtélyes világa (iskolásoknak)

„Élményeim a természetben” diákfotó pályázat kiállítása: 2009. április 17. – május 16.

Bővebben: www.puszta.com

 

Föld napja az Őrségi Nemzeti Parkban

A Nemzeti Park által meghirdetett természetvédelmi vetélkedő döntője Őriszentpéteren. Kezdési időpont 2009. április 22. délelőtt 10 óra. A programokon való részvételhez előzetes bejelentkezés (min. 2 héttel a programok előtt) szükséges. (www.onp.nemzetipark.gov.hu)

 

Várpalotai Általános Iskola

2009. április 20. (hétfő): Föld napja alkalmából kirándulás, szemétgyűjtés 1. – 8. osztályoknak.

 

A Hajdúböszörményi Zöld Kör természetfotó pályázatot hirdet

„A Hajdúság természeti értékei" címmel tájkép, növény, állat, egyéb kategóriában.

A felvételeknek Hajdúböszörmény, Hajdúnánás vagy Hajdúdorog települések védett, vagy védendő természeti értékeit kell bemutatnia.

A legszebb felvételeket egy vándorkiállítás keretében mutatjuk be a Hajdúságban. Az.

eredményhirdetés 2009. április 22-én (a Föld napján) lesz a hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központban e célból megrendezendő ünnepség keretében.

Beadási határidő: 2009. március 10. Nevezési díj nincs!

Bővebben: Bodai Nóra, 06 (52) 280-038, www.hajdusagiturak.hu

 

Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda

Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5.

2009. április 22. 14 óra: A Föld napja rendezvényei (városi versenyek).

Gesztenyefasori Általános Iskola Lajoskomárom

2009. ápr. 22. Föld napja rendezvény – faültetés az óvodásokkal, rendezvény Sió partján és a halastavaknál.

 

Föld napja túra a Töreki-tavaknál

2009. április 22-én 9 órától 3 órás gyalogtúra a madármegfigyelő toronytól a Balatonfelvidéki Nemzeti Park szervezésében.

Bővebben: www.bfnpi.hu, e-mail: kopek@bfnp.kvvm.hu

Információ, bejelentkezés:Kenéz István: 30/457-9918

 

Felsőörsi önkormányzat

2009. április 25. szombat. Kirándulás és játszóház az önkormányzat szervezésében.

 

Szent László ÁMK Óvodája

6500 Baja, Vöröskereszt tér

2009. április 22. A Föld napja, helyi vetélkedő az óvodában a környezetvédelemmel kapcsolatban.

 

Karcag Város Önkormányzata

Játékos Föld napi vetélkedők a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban

2009. április 21-22.

Bővebben: Sótiné Szathmári Dóra 59/503-224

A világ helyzete 2010
a Millenárison
április 22-25. között.
Keresse a Föld Napja Alapítvány pavilonját!


Nálatok nőnek-e még
égigérő paszulyok?

Mesekönyv haszonnövé-
nyeinkről két kötetben
a 80. Ünnepi Könyvhéten!
Keresse a Föld Napja
Alapítvány pavilonját!