Agyonnyomjuk a vadvilágot - világnapjuk március 3.

Drámai mértékben uralja az ember és haszonállatai a Földet. A népességrobbanást jóval felülmúlja a háziállatok számának növekedése – végzetesen a vadvilág rovására. Beszédes arányszámok: háziállatok 67%, emberek 32%, vadvilág 1%.

Túlfogyasztunk és túlterjeszkedünk, ezt jelzi évről évre a WWF Élő bolygó jelentése, vagy a Heinrich Böll Alapítvány Húsatlasza és a FAO jelentései, köztük a 2006-ban kiadott Az állattartás hosszú árnyéka c., amely először mutatott rá, hogy az állattenyésztés több üvegházgázt termel, mint a közlekedés és szállítás együttvéve.

Erre a drámai arányváltozásra már 2011-ben felhívta a figyelmet Vaclav Smil, 2018-ban pedig a vadonélők kiszorítását jelző változást néhány vadon élő emlős össztömegét figyelembe véve árnyalták kutatók - a vadon élő közepes és nagytestű állatok számossága és össztömege egyre jelentéktelenebb lesz a bioszférában a közel 38 milliárd tenyésztett állathoz és a 7,6 milliárdnyi emberhez képest. Ezeket a véglegesen és végzetesen eltorzult arányokat most látványosan szemlélteti a quibit cikkének grafikája.

Nagymacskákból 175 ezer egyed kóborol szabadon, míg házimacskából 600 milliót tartunk; farkasból alig 300 ezer szaladgál szerte a bolygón, míg kutyából 525 millió (kétharmaduk elkóborolva). Majomból mindenestül 1,5 millió példány él a Földön – emberből már most jó 5000-szer(!) ennyi van.

Vadon élő bölény alig 500 ezer legelészik, házimarhából ennél bő 3000-szer többet, 1,6 milliárdot tartunk. Mindeközben van még 1,4 milliárd disznónk, közel ugyanennyi birkánk, 1,2 milliárd kecskénk, 220 millió bivalyunk, 65 millió lovunk, 49 millió szamarunk, 38 millió tevénk és 550 millió nyulunk is.

Háziszárnyasból, sokszor egészen embertelen körülmények között, 31 milliárdnyi vár arra, hogy felfaljuk. Ennéd, ha másfélszeresére drágulna a hús? Kína már felezne.

Október 4. az állatok világnapja, Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet pártfogójának ünnepnapja - 1931 óta hívja fel figyelmünket a vadon élő állatok védelmére, a felelős háziállattartásra, az ember-állat együttélés szabályaira. Márcus 3. pedig a vadvilág világnapja 2014 óta.

Forrás: Qubit

Kapcsolódó cikkek

Mit tehetsz Te – heti kihívások

Bolygónk jövője - létünk határai - dokufilm

A húsfogyasztás egyre nagyobb teher a Földnek

Veszélyben a sokféleség

Az embert is érinti az új kihalási hullám

Húsatlasz – nálunk több a marha

Kevesebb hús, több erdő

Késsel, villával az éghajlatváltozás ellen

Kína megfelelzi húsfogyasztását

2020 madara, fája, rovara, hala, vadvirága