Almát az asztalra

Az alma a szépség, az egészség, a teljesség szimbóluma. Nem véletlenül választották jelképül napjainkban is olyan neves cégek, mint az Apple. Napi egy alma az orvost távol tartja. Ám manapság átlag csak heti egyet eszünk belőle.

Idén bőséges volt a termés, választékban nincs hiány. Az alma a gyümölcsök királynője – sokféle értékes tápanyag található benne. A mérsékelt éghajlati öv gyümölcse, Európából származik a világtermelés fele. Igazi szezonja a tél: az őszi szüretelésű fajták tavaszig is eltarthatók.


A helyi idénygyümölcs, mint amilyen az alma, környezeti szempontból is a legjobb választás, elhanyagolható a szállítás során keletkező károsanyag-kibocsátás, épp ezért az ún. élelmiszer-kilométere bőven 50 km-es diétára fogható, és termelésének szén- és vízlábnyoma is kedvező.

Keveset eszünk

Talán a feldolgozott ételek és egzotikus gyümölcsök túlkínálata szoktatott le bennünket erről az éven át rendelkezésünkre álló hazai gyümölcsről, azért eszünk belőle ilyen keveset. Évi 40-50 kg helyett mindössze 12-15 kg-ot fejenként. Pedig az értékes, régen nagy becsben tartott alma azon gyümölcsök egyike, amit más ételekkel együtt is ehetünk anélkül, hogy erjedést okozna emésztőrendszerünkben.

Ne a darabonként selyempapírba csomagolt, többnyire import almákat vásároljuk, sokkal többet érnek az ömlesztve kínált, kilóra mért hazai fajták, és az sem baj, ha netán már kissé ráncos némelyik, rost, sokféle ásványi anyag és még némi vitamin tavaszra is marad benne.

Hűvös, szellős, száraz helyen nagyobb mennyiségben is jól tárolható, de ha nincs erre lehetőség, akkor is mindig legyen otthon legalább egy kilónyi, és ha egy-egy szem fonnyadni kezd vagy barnulni, máris készülhet belőle valami finomság.

Miért együk?

Egyrészt jó ízű, könnyen és gyorsan emészthető, kalóriaszegény és mégis tápláló, kiváló szomjoltó. Másrészt az alma vízoldékony rostanyaga, a pektin rendezi az emésztést (főve, párolva hasmenés, nyersen székrekedés ellen jó), kedvezően hat a bélflórára, a koleszterinszintre, szívünkre.

Egy közepes alma mindössze 80 kalória, és értékes ásványi anyagai közül különösen káliumban, foszforban gazdag, de magnézium, kalcium, nátrium, vas is van benne. C-, B1-, B2-, A-vitamin, folsav, flavonoidok, gyümölcscukor, némi fehérje, almasav teszi az almát különösen értékes táplálékká.

Az almaecet gyulladáscsökkentő hatású, védi ízületeinket. Antibiotikus hatású levelével sebeket kezeltek. A szárított almahéjból készült teát hurutok, bélgondok ellen javasolják.

Nyersen vagy sütve-főzve

Nyersen a legjobb, de sütve-főzve is remek. Héjával együtt, alaposan megrágva együk, mert a hasznos anyagok jelentős része a héjban található, így jutunk a legtöbb élelmi rosthoz és tápanyaghoz.

Nyersen ihatjuk lének facsarva, tehetjük müzlibe, gyümölcs- és zöldségsalátába darabolva, de párolva, sütve, főzve, töltve, köretnek, levesnek, mártásnak, süteménynek egyaránt felhasználható.

Bizonyára mindenkinek van egy jó almás receptje, nálunk például nyáron át kedvenc a hideg almaleves, ősztől tavaszig meg az almás pite, de egyébként is sokféle ételbe kerül nálunk alma.

Néhány recept: céklasaláta másképp - zellerkrémleves borított almás - sütőtökkrémleves - bögrés biosüti - illatos sült alma - céklalé - almás palacsinta - vöröskáposzta-krémleves - házi tormakrém - zöldséges rizottoalmás hagymaleves - almás-diós sárgarépasaláta - tökkrém - pikáns almaszósz.

A receptkínálatot folyamatosan bővítjük, de a Te kedvenc almás receptedet is szívesen megosztjuk.

Karácsonyi alma

Az alma becsét, jó hírét, az éltető, gyógyító erejébe vetett ősi hitet több nép mitológiája is jelzi. Az alma összetett szimbólum: csaknem tökéletes gömb alakja a teljességet, ötágú csillag alakzatú magháza a tudást és a testbe zárt lelket jelképezi.

Számos karácsonyi hagyomány kapcsolódik az almához: a karácsonyfát díszítő almák a Tudás fájának gyümölcsére emlékeztetnek, a szépség és az egészség jelképei. A karácsonyi vacsoraasztalt díszítő piros almát pedig - amit a családfő annyi gerezdre vágott, ahányan az asztal körül ültek - közösen fogyasztották el azért, hogy a család összetartson, és hogy aki messzire kerül a családtól, az hazataláljon.

Forrás: FNA/KSH

Kapcsolódó cikkek

Miért legyen húsmentes a hétfő?

Advent legyen újra a régi

Almás receptek

Ételeink lábnyoma

50 km-es diéta

Kevesebb hússal több kiló fogy

13 + 1 tény az élelmezés helyzetéről