Morgan Spurlock: Super Size Me
A Sundance Filmfesztiválon díjnyertes színes feliratos amerikai dokumentumfilm, 96 perc, 2004
A fegyverek és az elnök után a zabáláskultúrának is nekiment egy amerikai dokumentumfilm. A rendező kisebb hal, kevésbé arrogáns és mindenképpen szerethetőbb figura, a szándék dicsérendő, és tulajdonképpen a megközelítés is. A Super Size Me tényeket közöl, de csúsztat, a saját magát kísérleti nyúl-mártírként felkínáló rendező-főszereplő pedig képtelen a téma mozgóképi folyamatosságát megragadni. Így a probléma fontos és érdekes volta mellett, maga a film szinte teljesen értelmetlen illusztrációvá fonnyad.
Morgan Spurlock megközelítésében talán az a leginkább pozitív, hogy nem eleve ócsárolja a McDonald’s kaját. Spurlock éppen azt akarja megmutatni, hogy a szépen becsomagolt, tetszetős és finom termékek csapdába csalják az egyszeri gyorsétterem látogatót, függőséget okoznak, és fokozatosan teszik tönkre a szervezetét. Szóval Spurlock maga is egyszeri McDonald’s látogatóvá változik egy hónap erejéig és ez talán az egyetlen filmkészítői pozíció, amit jelen esetben a korrektség látszatának megőrzése mellett egy alkotó fölvehet.
(Forrás: www.magyar.film.hu)



