Bíróság előtt a holland kormány a klímaváltozás miatt

Mintegy 900 holland állampolgár közös keresete alapján bíróság elé idézték a holland kormányt, amiért a vádirat szerint nem védi meg az állam polgárait a klímaváltozástól. A világon ez az első eset, hogy egy szervezet és állampolgárok az államot felelőssé teszik azért, mert nem cselekszik hatékonyan a klímaváltozás feltartóztatásáért.

A felperesek azt akarják elérni, hogy gyorsabb ütemben csökkentsék a károsanyag-kibocsátást az országban. Az első meghallgatást április 14-én, kedden tartották.


"Azt akarjuk, hogy a holland kormány a károsanyag-kibocsátást 2020-ra az 1990-es évek szintjéhez mérten 40%-kal csökkentse" - mondta el Marjan Minnesma, a pert kezdeményező Urgenda alapítvány igazgatója.

A per kezdeményezői közül mintegy kétszázan, köztük neves holland üzletemberek, művészek, zenészek, részt vettek a tárgyalás keddi nyitányán a hágai bíróságon.

A világon ez az első eset, hogy egy szervezet és állampolgárok az államot felelőssé teszik azért, mert nem cselekszik hatékonyan a klímaváltozás feltartóztatásáért.

A felperesek azt is el akarják érni a bíróságnál, hogy mondja ki, a 2 Celsius-foknál nagyobb globális felmelegedés sérti az emberi jogokat. A bíróság döntése június 24-én várható.

Forrás: MTI/BBC

Kapcsolódó cikkek

Visszafordíthatatlan a felmelegedés!

Lassul a Golf-áramlat

Melegszünk. Nagyon

Gáz van

Nullára kellene csökkenteni a szénkibocsátást 2100-ig

Éghajlatváltozás